Ócsa lenne a fény az alagút végén?

2012. január 23. (hétfő) 09:09

A nehéz gazdasági környezetben nincsenek könnyű helyzetben a könnyűszerkezetes házépítő vállalkozások sem: halvány előrelépést az ócsai projekttől és a kormány otthonteremtési programjától remélnek, a pályázatot, vagy a konkrét feltételeket viszont mindeddig nem látták.
Az elmúlt évben mintegy háromszáz Makész-védjegyes készház épült Magyarországon, ami 10 százalékkal több az egy évvel korábbinál, de persze jócskán elmarad a 2008-as esztendő 900 − védjegyes cég által tető alá hozott − épülettől. Ám ha figyelembe vesszük a lakásépítés három éve tartó zuhanását, az adatok némi optimizmusra adhatnak okot, amit erősíthet, hogy az ócsai kormányzati lakásprojektben és a kormány otthonteremtési programjában is részt vállalhatnak a technológia képviselői.

Folyt.:
Teljeskörű adatbázis


A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszítozásával valósult meg.