A Baumit Kft. számára a 2010-es év egyaránt szólt a válság hatása miatt üzleti érőpróbáról és a felelős társadalmi szerepvállalásról. Az alkalmi segítségnyújtások hatékonysága nem értékelhető, és a véletlenszerű támogatásokkal a dolgozók sem tudnak azonosulni. Ez indokolta Illy Gábornak, a Baumit Kft. ügyvezetőjének kezdeményezését, hogy egy dolgozók által működtetett alap döntsön a támogatásokról. Öt munkatárs részvételével megalakult a Baumit Futura Támogatási Alap, amely három területre összpontosít: a művészetben, sportban, tanulmányokban kiemelkedő dolgozók vagy gyermekeik támogatására; a telephelyek településeinek támogatására és országos segítségnyújtásra. Mindez egy olyan piaci környezetben valósult meg, amelyben az építőipar a válság miatt mélyponton van. Illy Gábor szerint éppen ezért van szükség segítségnyújtásra. Hogy a segítség ne aprózódjon el a Baumit egy partnert választott a CSR munkában, amely tükrözi a vállalat értékrendjét, országos szinten képviselteti magát és erőteljesen rászorul a segítségre. A választás az Országos Mentőszolgálatra esett. A légimentést, valamint a telephelyeket ellátó dorogi, pásztói, gyöngyösi és miskolci állomást mentési eszközökkel szerelte fel a Baumit. Teljes hőszigetelő rendszert kapott a pásztói és a gyöngyösi mentőépület, de további három állomás felújításához is adott anyagot a cég.
2010-ben zárult le az ötödik Év Homlokzata Pályázat, amelynek célja az épített környezetért való felelősség díjazása. A vállalat 5 kategóriában, összesen 5 millió Ft-tal támogatta az igényes építészetet megvalósító kivitelezőket és tervezőket. Az ötödik alkalommal megrendezett pályázatra több mint kétszáz pályamű érkezett. 2010 áprilisában a neves szakemberekből álló független szakmai zsűri esztétikai, technológiai és környezetvédelmi szempontok alapján - többfordulós értékelési eljárás után - hat kategóriában hozta nyilvánosságra, hogy kik alkották meg 2009 legkiválóbb homlokzatait. A győzteseket megillető 1.000.000 forintos nyeremények, oklevelek, illetve különdíjak átadására, ünnepélyes díjátadó gála keretében került sor a Millenáris Parkban. A rangos eseményen a pályázókon túl, építészek, kivitelezők, építtetők és a sajtó képviselői vettek részt. A következő Év Homlokzata Pályázatot a Baumit 2011 szeptemberében hirdeti meg. (www.evhomlokzata.hu)
2010 októberében újabb segítségre lett szükség. A vörösiszap katasztrófa után a Baumit Kft. a Tondach Magyarország Zrt. és a Magyar Építőanyagipari Szövetséggel együtt megalapította az építőanyag-gyártó vállalatok összefogását egyesítő Építőipari Szolidaritási Platformot. AZ ÉSZP-hez már 45 építőanyag-ipari vállalat csatlakozott azzal, hogy segélyáron adja termékeit az újjáépítéshez. Az építőanyagok listaáron számolt értéke több mint 1 milliárd forint, amelyből az eltérő mértékben adott engedmények volumene 614 millió forint. Felajánlásukkal az ÉSZP tagjai lemondanak fedezetük jelentős részéről. A Baumit Kft. összesen 100 házhoz ajánlott fel terméket 50 százalékos, 52 millió forintos kedvezménnyel, további 1 millió forintot pedig a Magyar Kármentő Alap javára utalt át a vállalat.
A Baumit Kft., úgy véli a válság hatása ellenére is rendkívül fontos, hogy a társadalomért felelősséget érző vállalatok folytassák támogató aktivitásaikat. A vállalat ez irányú tevékenységét a Baumit Futura Alapon keresztül 2011-ben is folytatni fogja.
Baumit Kft.
A Baumit az osztrák Schmid Industrie Holding tagjaként 29 országban van jelen és 34 üzemben termel. Fő profilja a hőszigetelő rendszerek, vakolatok, aljzatképző anyagok, illetve hidegburkolati ragasztók gyártása és forgalmazása. Első külföldi leányvállalata – a Baumit Kft. - Magyarországon alakult meg 1990-ben és az elmúlt években meghatározó építőanyag gyártóvá vált. A magyar Baumit négy üzemében termel Alsózsolcán, Dorogon, Pásztón és Visontán. 170 munkatársat foglalkoztat. Cégközpontja Dorogon található. Társadalmi tevékenységének koordinálására az idén létrehozta a Baumit Futura Támogatási Alapot.
A felelős építőanyag-gyártó
2011. január 12. (szerda) 12:57
A Baumit Kft. társadalmi felelősségvállalási tevékenysége 2010-ben
