Szakmai konferencia és konzultáció
2010. október 15. péntek
Helyszín: Művészetek Palotája (MÜPA)
(1095 Budapest, Komor Marcell u. 1.)
Az idei esztendő a pályázati rendszerben is olyan változásokat generál, amelyek már az év hátralevő részében éreztetik hatásukat. Már most jelentős, több százmillió euro összegű Európai Uniós, kutatás-fejlesztési és innovációs témájú pályázati források nyíltak meg a KKV szektor számára. Az EU célja többek között a kkv-k innovációjának, a fejlett know-how-k megszerzésének előmozdítása, és az így megszülető új termékek piacra jutásának elősegítése, illetve a magánvállalkozások, ipari vállalatok illetve a közfinanszírozású egyetemek között kialakuló partnerség támogatása. A 2011-ben induló Új Széchenyi Terv pedig a munkahelyteremtést is fókuszba állítva stabilabb, milliárdos forrásokat megmozgatva, egyszerűbb és gyorsabb pályázati rendszert ígér az életképes, fejlődni akaró vállalkozások számára. A Stratégiaváltás a pályázati rendszerben címet viselő szakmai konferencia célja, hogy a hazai gazdasági élet szereplői – különös hangsúllyal a kkv szektor résztvevőire –, első kézből, hiteles forrásból, a helyszíni konzultáció lehetőségével szerezhessenek információkat azokról a tevékenységüket támogató, a munkahelyteremtést elősegítő, a fejlesztéseiket, növekedésüket elősegítő forrásokról, amelyek nagyban hozzájárulnak a magyar gazdaság versenyképességének növeléséhez.
Tervezett program, felkért előadók:
PROGRAM
9.30 Dr. Nyikos Györgyi fejlesztési ügyekért felelős helyettes-államtitkár, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium: Fejlesztéspolitikai helyzetkép. A pályázati rendszer új kormányzati stratégiája. Az idei évben elérhető Európai Uniós pályázati források bemutatása, Az Új Széchenyi Terv kapcsán várható hangsúlyváltás.
10.20 V. Németh Zsolt államtitkár, Vidékfejlesztési Minisztérium: Az agrártárcához kötődő jelenlegi és jövőbeni pályázati források bemutatása.
11.00 Kávészünet
11.20 Cs. Pavisa Anna főosztályvezető, Nemzetgazdasági Minisztérium: A Nemzetgazdasági Minisztérium kezelésében álló források felhasználásával kiírásra kerülő pályázatok bemutatása. Az NGM szerepe az Új Széchenyi Tervhez kötődő új pályázati rendszerben.
12.00 Hódi Tímea igazgató-helyettes, MAG - Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt.: A gazdaságfejlesztés körébe tartozó uniós és hazai, vissza nem térítendő támogatási források közvetítésének gyakorlata.
12.40 A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) szakértője (egyeztetés alatt): Az Európai Unió kutatás-fejlesztési, innovációs pályázatai a magyar kis- és középvállalkozások számára. Az októberben megnyílt keretek bemutatása.
13.20 Kereskedelmi Bankok szakértői: A pályázatokhoz szükséges banki források, biztosítékok előteremtésének lehetőségei.
14.00 Ebédszünet /kávé, üdítők, szendvicsek/
14.40 Bruckner Zoltán ügyvezető igazgató, Primus Capital Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.: A kockázati tőkealapok stratégiája, az általuk közvetített EU források elérésének lehetőségei.
15.10 Semperger Kinga ügyvezető igazgató, ProjectMine Kft.: A sikeres projektfinanszírozás eszközei, hatékony projektmenedzsment.
Konzultációs lehetőség!
Moderátor: Dr. Érsek M. Zoltán, gazdasági újságíró
Reméljük, rendezvényünkkel elősegíthetjük szakmai fejlődését!
Részvételi díj: 22.000 Ft + Áfa
A rendezvény programjának megváltoztatására a jogot fenntartjuk.
Jelentkezéshez KATTINTSON IDE!
Az OnLine módon tett jelentkezés megrendelésnek minősül és fizetési kötelezettséggel jár. Lemondás nyolc munkanappal a rendezvény előtt írásban lehetséges.
További információ és jelentkezés: www.uzletikonferencia.com
Levélcím: MediaLine Consulting Kft. 1095 Budapest, Hajóállomás u. 1. Tel.: 1-323-3141; Fax: 1-323-3127
STRATÉGIAVÁLTÁS A PÁLYÁZATI RENDSZERBEN
2010. október 5. (kedd) 09:32
Előtérben az Új Széchenyi Terv
