Aztán meg azt gondolta, hogy felemeli a törzstőkéjét. Több se kellett Kálmánnak, apportálta a telkeket izibe, de nem ám 30 millióért, hanem 120-ért. A Cég nem hitt Kálmánnak. Megvizsgáltatta, mit is érnek a telkek. És uram fia, tényleg százhúszat értek. Ki tudja miért, miért nem, Kálmán és a Cég egyszer csak felbontotta azt az adásvételi szerződést, amit elsőször kötöttek. Kálmánnak így aztán nem maradt apportra valója. Hiába szerződtek tehát az apportról, a földhivatalhoz már el sem mentek.
Ekkor jött az APEH és azt mondta: Kálmán adózz! Ha a Cégben lévő üzletrészed százhúsz millióra nőtt, abból nekem is jár, nem is kevés. Kálmán pörre ment. A bíró első körben az APEH-nak adott igazat. A legfőbb bíró azonban nem. Ő úgy látta, hogy Kálmán ügyében nem volt alapos sem az APEH, sem a bíróság, ezért újabb eljárást parancsolt.

A bíróságon újra meghallgatták a pörlekedőket. Kálmán most már arra hivatkozott, hogy a Cég tényleg tulajdonos, de nem azért, mert ő apportált belé, hanem azért, mert a Cég és ő az adásvételi szerződést felbontotta, a telkek ezért szálltak vissza a Cégre. Nem volt olyan adásvétel, amiből Kálmán jövedelemre tett szert. Jövedelem nélkül pedig adózni sem kell. Adót csak akkor kell fizetni, ha a telkek tulajdonosa megváltozott. No, erre már a bíró is Kálmánnak adott igazat. Nem kell tehát adóznia és hatalmas adóbírságtól és adópótléktól is szabadult. Lám-lám, néha a Kálmánféléknek is lehet igazuk.