Ez a történet akkor kezdődött, amikor az 1980-as években megjelentek az első színes fugahabarcsok, nálunk ez – némi késéssel – a ’90-es évek elején történt meg.
Az akkor kifejlesztett egyszerű, csak beltéren alkalmazható fugázóanyagok hamar piacot találtak, és a csempegyártás fejlődését, illetve annak ízlésvilágát követve elsősorban színösszetételükben mentek keresztül jelentős fejlődésen.
Ezek után a gyártók olyan rugalmasító adalékszereket fejlesztettek ki, amelyekkel megoldhatóvá vált a fugahabarcsok kültéri alkalmazása is. Ezek azonban – elsősorban az áruk, valamint a nehézkes és sok pontatlansággal járó felhasználhatóságuk miatt – nem tudtak átütő sikereket elérni, a felhasználók nem szívesen alkalmazták őket.
A fejlődés következő – nagyon fontos – szakasza a ’90-es évek vége, mikor a fugahabarcsok flexibilitását már a gyártás folyamán sikerült növelni; megjelentek az első úgynevezett flexfugák, melyek nem igényeltek utólag bekeverendő adalékszereket.
E fugahabarcsok előnyei a kőporcelán, más néven greslapok intenzív elterjedésekor mutatkozott meg igazán, mivel ezeknek a padlólapoknak a nedvszívása igen alacsony (3 százalék alatti), így a lap és a fugahabarcs egymáshoz tapadásakor már csak a fuga tapadóképességére lehetett számítani.
Miután egyre jelentősebb mértékben növekedtek az intenzív vízterhelésnek kitett területek fugahabarcsaival szemben támasztott
követelmények, és megnőtt a teraszok, erkélyek építésének igénye is, a gyártók kezdték növelni a fugázóanyagok vízhatással szembeni ellenálló képességét. Megjelentek az első csökkentett vízfelvételű, vízlepergető hatású fugák, sőt az európai szabvány is külön CG2 kategóriát hozott létre, igazolva ezeknek az anyagoknak a különbözőségét a többi, sima flexibilitású fugákhoz képest.
Ekkor még mindig éppen elegendő megoldandó problémája maradt a gyártóknak; fejlesztések történtek a színazonosság, a krémesség, a felületi keménység (mechanikai ellenálló képesség) fokozására, illetve a penészedés és gombafertőzés elleni védelemre.
A színazonosság talán a legrégebbi dilemmája a gyártóknak, hiszen a különböző időben gyártott fugahabarcsoknál a színeltérések igen gyakoriak voltak. Ennek oka a mészkőliszt, amelyből a gyártás során nagyon jelentős mennyiség kerül a fugázóanyagba. A mészkő – mint ismeretes – erősen nedvszívóásvány, természetes állapotában átjárja és erősen szennyezi a csapadék, illetve a karsztvíz. (Ez okozza a mészkövek változatos színösszetételét.)
Amikor a bányákból a porrá őrölt mészkőliszt zárt tartálykocsikban a gyárakhoz érkezik, lehetetlen ellenőrizni annak színét; a legyártott fugahabarcsok színtónusai pedig nagy mértékben függenek a leszállított mészkőliszt színétől. A gyártók ezek után csak azt tudják tenni, hogy jelzik, az eltérő gyártási időpontú termékeknél színárnyalati eltérések lehetségesek.
A következő jelentős probléma a fugák felületi keménysége volt, amire leginkább ismét a mészkőliszt van hatással. A mészkő az ásványok között kifejezetten a lágy kategóriába tartozik, mechanikai terhelhetősége nem túl jelentős (elsősorban díszítő jellegű munkákhoz alkalmazzák). Amikor a burkolólapgyártók mind tökéletesebb és ellenállóbb padlólapokat fejlesztenek ki, illetve a fugák szélessége is egyre nő, akkor a fugák felületi keménysége is fontos kérdéssé válik.
Az elmúlt években előtérbe került penész-és gombafertőzés elsősorban a szemcsés, rusztikus felületű fugáknál jelentkezik, főleg párás, nedves helyiségekben. Minél finomabbra őrölt szemcsézetű fugát készítünk, annál kisebb a fertőzés veszélye, a pórusokban egyre kevésbé tud megtelepedni a penész. A mészkőliszt finomra őrölhetőségét a már említett lágysága akadályozza, az igazán finomra őrölt (körülbelül 50 mikron) szemcseméret eléréséhez más, keményebb ásvány szükséges. (Ez am megoldás saját egészségünk és környezetünk szempontjából is jobb, mert nem kémiai módszerrel védjük fugáinkat, hanem a nagyobb méretű pórusok megszüntetésével.)
Mindhárom említett probléma gyökere egyetlen anyaghoz, a mészkőhöz vezethető vissza; amit a Kerakoll egyetlen huszárvágással, a porcelánfugázó kifejlesztésével kiküszöbölt.

A kaolinalapú fugázóanyag legfontosabb előnyei:
• szemcsemérete rendkívül finom (50 mikron);
• az alapanyag színe mindig egyformán hófehér;
• színazonossága magasan a hagyományos
fugák felett van;
• felületi keménysége rendkívüli;
• a felület finomsága miatt kizárt a gombaés
penészfertőzés lehetősége;
• a kaolin növeli a vízlepergető hatást.

A világ első kaolinalapú fugázóanyaga, a Fugabella Porcelana 2006-tól Magyarországon is megvásárolható.