Felmérés: Minden megváltozott

2009. július 20. (hétfő) 09:43

Ahogy a korábbi években, idén márciusban is felmérést készített az Ingatlan és Befektetés a potenciális lakásvásárlók preferenciáiról a Budapesti Lakásvásáron. A korábbi években megszokott tendenciák a válság hatására teljesen új irányt vettek. A kereslet a drágább lakások felé tolódott el, a forrásoknál 30 százalék felé került a készpénzesek aránya, ugyanakkor a kialakulóban lévő új gazdasági környezetről nincs elég információjuk az embereknek.

A Lakásvásáron készített felmérésekben immár évek óta ugyanazokat a kérdéseket tesszük fel. Most márciusban újdonságnak számított azonban a válság vásárlási szándékokra gyakorolt hatása. Nem szabad ugyanakkor elfelejteni, hogy a Lakásvásárra potenciális vevők látogatnak ki, így a felmérésben szereplő eredmények nem tekinthetők reprezentatívnak a népességen belül. A szándékok egyébként nem változtak sokat az előző évhez képest. Idén a megkérdezettek 81 százaléka nyilatkozott úgy, hogy maximum egy éven belül tervez lakásvásárlást. Arra a kérdésre, hogy a válság mennyiben befolyásolja a lakásvásárlási szándékot 31 százalék nyilatkozott úgy, hogy egyáltalán nem, 29 százalék inkább kivár, míg 38 százalék nem rendelkezik elegendő információval, hogy nyilatkozzon ebben a kérdésben.

Az ingatlantípusokat illetően a Lakásvásárra kilátogató kereslet preferenciái nem változtak számottevően az előző évekhez képest. A négy főtípus közül az új lakóparki lakás és az új társasházi lakás valamivel több mint 50 százalékos eredményt ért el, míg a használt lakás és a családi, illetve sorház nagyjából egyenlő részben oszlik meg a kereslet maradék részében.

A korábban megszokott eredményekhez képest az egyik legnagyobb újdonságot a keresett ingatlanok ára okozta idén márciusban (1. ábra). A kereslet határozottan eltolódott a drágább lakások irányába. Ez elsősorban a 25 millió feletti kategóriában volt érezhető, amely az eddigi, közel 5 évre visszatekintő lakásvásári felméréseinket vizsgálva most minden rekordot megdöntött. Negatív rekordot ért el viszont a 10 és 15 millió forint értékű lakások iránti kereslet.

A forrásokat tekintve szintén a rekordok vására volt a 14. Budapesti Lakásvásár, legalábbis a felmérés eredményeit nézve (2. ábra). A készpénzes vásárlók aránya minden korábbi értéket megdöntött, a piaci hitelek népszerűsége pedig rendkívüli mértékben lecsökkent. Nem változott ugyanakkor jelentősen azok aránya, akik eladott lakásuk értékéből vagy kamattámogatott hitelből akarják megoldani a finanszírozást. Mindkét válaszlehetőségre nagyságrendileg a megkérdezettek 20 százaléka tette voksát, akárcsak a korábbi években is. Talán a szocpol szabályok várható szigorítása, talán a pénztelenség miatt, de a szocpolra „szavazók” szokásos 10 százalékos aránya nőtt némileg.


A cikk folytatása: Ingatlan és Befektetés
Teljeskörű adatbázis


A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszítozásával valósult meg.