Bíró Attila szárazépítő mester

2007. augusztus 24. (péntek) 10:56

A belső terek megformálásában már évezredek óta jelentős szerepet játszanak a változatos, a korra éppen jellemző díszítőelemek: a különböző anyagból készített szobrok, oszlopok, falakat díszítő színes rozetták, jeleneteket megörökítő freskók. A szépítés vágya egyidős az emberiséggel, gondoljunk csak a több ezer éves afrikai vagy spanyolországi barlangrajzokra, amelyekkel eleink díszítették kezdetleges otthonaikat.
Napjaink „térszépítői” – köszönhetően a szárazépítészetnek, mint technológiának és az igényes belsőépítészetet kiszolgáló anyagok sokaságának – könnyű helyzetben vannak. Gipszből, vagy gipszkartonból szinte bármit elkészíthetnek, egyszerre lehetnek épületszobrászok és bútortervezők, ízlést formáló belsőépítészek.

Bíró Attila szárazépítő mester – ahogy mondja – a véletlennek köszönheti, hogy ebbe a szép és izgalmas világba csöppent. 1991-ben, amikor a Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán megszerezte a diplomáját, egy építőipari cégnél kapott állást. A cég az akkor még kft. formájában működő – mára már mindenki által ismert – Laki Épületszobrász-ipari Kft. volt, a frissdiplomások „gyűjtőtégelye”, ahol a szakmájában elhelyezkedni nem tudó gyógyszerész és tanár éppúgy megtalálta számítását és kapott kreativitása kibontakoztatásához lehetőséget, mint a gépészmérnök végzettségű Bíró Attila. Három évig dolgozott itt művezetőként, majd egy másik, már kifejezetten szárazépítészettel foglalkozó építőipari cégnél, ahol elsajátította mindazokat az ismereteket, amelyek a szakma magas szinten való műveléséhez szükséges. De addigra már megérett benne az elhatározás: ezen az úton akar tovább haladni.

Kétezer körül saját kivitelező céget alapított. A vállalkozás betéti társaság formájában működik jelenleg két stabil emberrel. Mint ahogy Bíró Attila mondja: kis cégek vagyunk, de nagy munkákon dolgozunk!

A Magyarországon jelenleg kapható gipszkarton rendszerek között sem árban, sem minőségben nincs jelentősebb különbség, de Bíró Attila – szíve szerint – inkább a Knauf rendszereket kedveli, leginkább ezekkel dolgozik. A „no name” rendszerek – hiszen ilyenek is kaphatók a piacon – számára egyszerűen nem léteznek, lehetnek bármennyire is olcsók, mert a lényeg nem az árban, hanem a minőségben rejtőzik. És Bíró Attila igényes a munkájára. Mint mondja: ők „bizalmi alapon” dolgoznak, a megrendelő elégedettsége a legjobb reklám számukra, hiszen az hozza az újabb és újabb megbízásokat.

A bonyolultabb belsőépítészeti megoldásokat különösen kedvelik, ahol egyszerre szükségeltetik a jó ízlés, a fantázia, no meg ügyes kéz is az ötletek megvalósításhoz. A magán- és közületi megrendelések száma körülbelül azonos: nagyobb projektek – üzletek, éttermek, kávézók – belsőépítészeti megformálására éppen úgy kapnak megbízást, mint lakások átalakítására, felújítására.

A lakásfelújítók fele nagyjából konkrét elképzeléssel keresi meg a vállalkozást: tudja, hogy milyen belsőépítészeti elemekkel, milyen rejtett világítással szeretné hangulatosabbá tenni otthonát. Másik részük viszont bizonytalan, hiszen nincs tisztában azokkal a lehetőségekkel, amelyeket a szárazépítészet – mint technológia – és a minőségi anyagok sokasága kínál. Bíró Attila ez utóbbiakat kedveli igazán, mivel ízlést formálhat, elmondhatja, hogy a lakások agyoncicomázása már a múlté, leginkább a kilencvenes évekre volt jellemző. És születik is a kompromisszum: az egyszerű de mégis dekoratív megoldások sorozata, kezdve a díszítő csíkoktól az ajtókeretekig, a modern, ugyanakkor energiatakarékos rejtett világítás és persze a színek kiválasztásáig.

A vállalkozás referencia értékű munkáinak sorából maga a mester is nehezen választott. Mint mondta: egyformán szívesen emlékszik valamennyire, hiszen mindegyikben egy kicsit a lelkük is benne van… Végül is a szentendrei háromszintes, luxushajókat is árusító sportüzletet említette annak okán, hogy itt a válaszfalakon kívül egy különleges, télen fűtő, nyáron hűtő álmennyezetet is szereltek több ezer négyzetméteren. 

Bíró Attila elérhetőségi adatairól érdeklődjön a MesterHívó SMS® rendszer működtetőjénél, az LTK Magyarország Kft-nél! Telefon: 061-357-6337, fax: 999-7454, e-mail: info@ltk.hu

LTK Magyarország
Teljeskörű adatbázis


A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszítozásával valósult meg.