Új melegburkoló mester

2007. augusztus 17. (péntek) 12:06

Több éves szünet után először tett mestervizsgát a Tolna megyei Iparkamaránál a dunakömlődi Decsi Béla melegburkoló, aki a Murexin Kft. anyagait választotta vizsgamunkájához.
Az alábbi interjút a Murexin Kft. munkatársa készítette Decsi Béla burkolómesterrel.

- Mit szeret a munkájában?
- Alapvetően kötődöm a természethez, a természetes anyagokhoz. Innen ered talán a faanyagokhoz fűződő viszonyom. Igaz, a melegburkolás magába foglal néhány szintetikus anyagot is, ám én leginkább a faburkolatokkal, parketták családjával foglalkozom szívesen. Ebben kiélhetem kreativitásomat is.

- Mióta dolgozik melegburkolóként?
- 1987-ben végeztem Dunaújvárosban, a 340. számú Szakmunkásképzőben, majd egy kft-nél kezdtem el dolgozni. Többnyire asztalos munkákat végeztünk, kevesebb volt a szakmámhoz kötődő tevékenység. 1994 óta dolgozom egyéni vállalkozóként a szakmában. Másodállásként kezdtem, majd rövid idő után főállású lettem.

- Miért érezte fontosnak, hogy melegburkolóként mestervizsgát tegyen?
- Feleségem bíztatására jelentkeztem a mesterképzésre, de számomra is fontos az emberek elismerése, a szakma megbecsülése, ami manapság igazán nagy kincs. Ez az okmány egy elégedettséget is ad az embernek, hogy amit csinál, azt igazán jó színvonalon teszi. Többször lehetett hallani, hogy az EU csatlakozás után elvárás lesz a mesterlevél, így elébe mentem a dolgoknak.

- Mit gondol, miért ilyen kevesen vállalják a megmérettetést?
- Szerintem nem találják ezt fontosnak, sajnálják rá az időt, pénzt, energiát. Én igényes vagyok a munkámra, a tudásomra, igyekszem lépést tartani a kor követelményeivel.

- Meséljen egy kicsit a vizsgára való kerülésről, a vizsgafeladatról, a vizsga körülményeiről!
- Mivel a szakmámban nem volt más vizsgázó az egész országban, elég sokat kellett várnom a vizsga letételével. A felkészülés során több melegburkolási témával foglalkozó könyvet is elolvastam, ügyelve arra, hogy az apró részletek felett se menjek el. A vizsgakövetelményeket látva már konkrét irányba tudtam haladni: az írásbeli vizsga letétele után a gyakorlati rész következett, ahol szóban is ismertetnem kellett a vizsgamunka folyamatát. Ez egy bambuszparketta lerakása volt, amelyhez Murexin termékeket használtam.

- A megmérettetés során Murexin anyagokkal dolgozott. Miért választotta termékeinket?
- Több éve dolgozom Murexin termékekkel, megbízható márkának tartom. A vizsga során a Murexin EP 70 BM több célú epoxi gyantát, a Murexin Objekt Plus önterülő aljzatkiegyenlítőt és PU elasztikus parkettaragasztót használtam.

- Mióta dolgozik Murexin anyagokkal? Miért?
- Kb. 7 éve használom a Murexin termékeket,megbízhatóságuk, jó minőségük, valamint a versenytársakhoz képesti áruk miatt. És nem utolsó sorban környezetbarát termékek.

- Szokott-e technikai segítséget kérni a Murexin alkalmazástechnikai munkatársaitól? Mi a tapasztalata?
- Amennyiben szükségem van segítségre, bátran fordulhattam mindig a cég munkatársaihoz. Segítőkészek, rugalmasak, előzékenyek.

- Részt szokott-e venni segédanyag gyártó cégek által szervezett oktatásokon?
- Mivel számomra fontos a naprakészség, a cégek által szervezett oktatásokra minden alkalommal elmegyek. Jó hangulatban, kiváló szakemberekkel cserélhetünk tapasztalatot, ismerhetjük meg az újításokat.

- Hogyan fejleszti tudását? Honnan szerzi be az új információkat?
- Amennyiben oktatások, bemutatók vannak, mindenképpen részt veszek, valamint kollégáktól, szakkönyvekből, a Parketta magazinból tájékozódom, időnként a világhálót is igénybe veszem.

- Hogyan látja jelenleg a melegburkolók helyzetét, megbecsülését?
- Sajnos az építőiparban eluralkodott a „csináld magad” mozgalom, ami persze olcsó, csak kérdés, hogy kifizetődő-e. A jó munkához nem csak idő, de szakember, jó szakember kell.

- Milyen tanácsokkal látná el a most pályakezdő fiatalokat, leendő burkolókat?
- Mindenképpen fontos, hogy szorgalmasak legyenek és szeressék azt, amit csinálnak. Legyen bennük kellő alázat és tegyenek meg mindent a szakma jó hírneve érdekében.

Murexin Kft.
www.murexin.hu

 

 

 

 

 

 

 

Teljeskörű adatbázis


A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszítozásával valósult meg.