Klímaváltozás ide, vagy oda, enyhe tél vagy forró nyár: egyre megy. Aki teheti: lázasan szigetelteti házát, lakását, hiszen egy jól megválasztott hőszigetelés védelmében télen, nyáron egyformán jobban, komfortosabbann – és főleg olcsóbban – élhetünk.
A nyári, őszi időszakban éppen ezért nagy keletje van a homlokzati hőszigetelőknek. A pomázi Koncz Péter egyéni vállalkozó – korábban Favor-it Bt. – is kora reggeltől késő estig, sőt még hétvégeken is dolgozik. Nagy szerencsém van, hogy éppen utolérem telefonon: ma – kivételesen és erre a nyárra igencsak nem jellemző módon – esik... És mivel éppen az utolsó fázisnál tartanak – a homlokzat színezésénél – a mai esős napon a munka „lefújva”…
A 37 éves Koncz Péter valójában építésztechnikus, a Vági István Szakközépiskolában és Szakmunkásképzőben érettségizett még 1989-ben. Mint meséli: akkoriban – bár már túl volt a világ az első olajváltságon - még nem nagyon foglalkoztak az emberek az energiaköltségek alakulásával, a fosszilis energiák okozta környezetszennyezéssel, és ennek okán az iskolában sem tanulták specifikusan azt, hogyan és mivel célszerű hőszigetelni az épületeket. Az általános magasépítés ezért is maradt meg Koncz Péter vállalkozási „repertoárjában”, viszont a mostani nagy szerelem - a hőszigetelés – prioritását egyrészt a megrendelői igényekhez való rugalmas alkalmazkodás, másrészt az időközben elsajátított tudásanyag másokkal való megosztása és napi alkalmazása táplálja folyamatosan.
Ami a tudásanyagot illeti: Koncz Péter valóban toppon van, ha hőszigetelésről esik szó. Kapásból sorolja az EPS és a szálas hőszigetelő anyagok „U” értékeit, a legújabb elméletek szerint javasolt vastagsági méreteket. Amit – természetesen – a falak vastagsága, a falazóanyag milyensége határoz meg.
„Meglepő, hogy a megrendelők mennyire tisztában vannak a hőszigetelő anyagokkal. De ez nem is csoda, hiszen még a „vízcsapból is ez folyik”. Aki egy ilyen beruházásra – amelynek a megtérülési ideje minimum 5 – 8 év – szánja rá magát és ezért többszázezer forintot kifizet, alaposan körülnéz a piacon. Emiatt nem is nagyon kell győzködni senkit sem arról, hogy ma már a 7 cm-es hőszigetelés az ideális, főleg ha olyan épületről van szó, amely kisméretű vagy ikersejt téglából épült még a nyolcvanas években vagy korábban. A korszerű falazóanyagokból (pl. Porotherm) épített házaknál az 5 cm vastagság is elegendő egy 38 cm-es homlokzatnál.
Ami a hőszigetelés anyagát illeti: ahogy én látom, népszerűbbek az EPS szigetelőanyagok, mint a szálas anyagból készültek. Mi – hőszigetelők – talán jobban is kedveljük a polisztirolt, hiszen egyszerűbb vele dolgozni, a megrendelők körében pedig a „drájvitozás” egyet jelent a hőszigeteléssel. Én például senkit sem akarok meggyőzni, hogy melyik anyagot válassza. De – mint már mondtam – nem is kell, hiszen meglepően jól tájékozottak a megrendelők. Viszont szívesen adok tanácsot, ha valaki bizonytalan és – természetesen – ajánlok kereskedőt, ahol minden anyagot egy helyen megvásárolhat velem, vagy akár egyedül is. Véleményem szerint a lényeg az, hogy mindketten rendszerben gondolkodjunk: ma már a gyártók-kereskedők komplett rendszereket kínálnak, és ha ezzel dolgozunk, egyszerűbben és olcsóbban készül el a munka, a teljes rendszerre kiterjedő garanciáról már nem is beszélve.”
Koncz Péter jelenleg egy 220 m²-es érdi család ház hőszigetelésén dolgozik. Mivel ez egy új építésű lakóház, elegendő az 5 cm-es hőszigetelés hőszigetelő vakolattal kiegészítve. Ha ezt a munkát befejezi, kezdődhet az újabb: egy négylakásos, 450 m²-es társasház hőszigetelésére.
Koncz Péter elérhetőségi adatairól érdeklődjön a MesterHívó SMS® rendszer működtetőjénél, az LTK Magyarország Kft-nél! Telefon: 061-357-6337, fax: 999-7454, e-mail: info@ltk.hu
LTK Magyarország
Koncz Péter homlokzatszigetelő
2007. július 30. (hétfő) 10:21
Bár még javában tombol a júliusi kánikula és egyre inkább nem tudunk mit kezdeni a hirtelen nyakunkba szakadt, klímaváltozás okozta hőséggel, a hőségriadókkal, az elviselhetetlenségig felmelegedett lakások élhetetlenségével, azért mégis csak arra gondolunk, hogy néhány hónap és újra megkezdődik a fűtési szezon. És majd érkeznek a fűtési számlák, amelyeknek rendezése okán évről-évre soványabb lesz a pénztárcánk.
