A levegőszennyezés más környezeti károkkal szemben nem lokalizálható, hanem globálisan jelentkezik, így a megoldást is így kell megtalálni. Ennek eszköze a kyotói protokollban vállalt kötelezettségek teljesítése. A fejlett országok vállalták, hogy 2008-tól átlagosan évi 8 százalékkal csökkentik a szén-dioxid-kibocsátásukat az 1990-es állapothoz képest.
Szennyező gázok
A sarki jégminták mutatják, hogy a különböző üvegházgázok kibocsátása a légkörbe lényegesen megnövekedett az ipari forradalom óta, de a második világháború óta feltűnően nagy a változás. A metán töménysége megkétszereződött 1800 óta. A szén-dioxid-töménység majdnem harmadával növekedett, de az 1950-es évek óta jóval ötven százalék feletti a növekedés. A szakértők az ember termelte "üvegházgázok" közül négyet emelnek ki. Ezek: a szén-dioxid, a metán (mocsárgáz), a nitrogén-oxid és a teljesen szintetikus klorofluorokarbonok (CFC-k). Ezek a gázok nagyon különböznek élettartamukban és hőelnyelő képességükben. Száz évre kivetítve, a metán körülbelül tizenegyszer jobb hőelnyelő, mint a szén-dioxid (egységnyi súlyra), míg a nitrogén-oxid kétszázhetvenszer, a CFC-k pedig pár ezerszer jobb hőelnyelők.
A mesterséges szén-dioxid-kibocsátás háromnegyede az ásványi tüzelőanyagok - főleg a szén - elégetéséből származik, de nagy mennyiségű a személyautók és a kereskedelmi teherautók kibocsátása is. Az emberiség energiatermelése ma 84 százalékban a szénalapú energiahordozók elégetéséből származik (megközelítőleg 22-22 százalék a földgáz és a kőszén, 40 százalék pedig a kőolaj aránya - ez utóbbinak közel háromnegyedét a közlekedés használja fel). Mintegy 8 százalék energiát nyerünk az atomerőművekből, és körülbelül ugyanennyit adnak a vízi erőművek. A szén égésterméke a szén-dioxid. Ennek légköri koncentrációja az emberi történelem során 280 ppm körül ingadozott (a ppm a part per million rövidítése, aminek az értéke: egy ezred ezrelék). Az ipari forradalom kezdetén, azaz az 1800-as évek elején megindult széntüzelés következtében ez az érték 1960-ra meghaladta a 310 ppm-et, s mára megközelítette a 370-et, ami összesen közel egyharmados emelkedést jelent. A tempó - a népesség növekedéséhez hasonlóan - rohamosan emelkedő, és eddigi csúcsát az elmúlt évtizedben érte el, amikor is évi 1,5 ppm-es emelkedéssel az emberiség közel ötszázaléknyi légköri szén-dioxid-koncentráció növekedést okozott.
Vissza az időben
Az elmúlt nyolcvanezer év során a föld felszínének hőmérséklete átlagban a jelenleginél körülbelül 5 Celsius-fokkal hidegebb volt. Eközben hirtelen hőmérsékleti anomáliák következtek be, amelyek a történeti skálán rendkívül gyorsan, egy-két évtized alatt mentek végbe. Átlagban 600-800 évente történt egy-egy ilyen gyors éghajlati ugrás. Másfelől genetikusoktól tudjuk, hogy az ember mai génállománya körülbelül negyvenezer éve "készen volt". Az emberiség tehát már akkor megkezdhette volna a civilizációt. Vajon akkor miért csak nyolcezer esztendős a civilizációnk?
A választ a hirtelen éghajlati átalakulások ténye adja meg. Az átlaghőmérséklet néhány évtized alatt végbemenő emelkedése vagy zuhanása kiszámíthatatlanná tette a csapadékrendet, megváltoztatta a folyók járását, lehetetlenné téve a letelepedést, városok alapítását és a földművelést. A klímatörténet legnagyobb rejtélye, hogy ezek az elmúlt százezer évet jellemző hirtelen éghajlati változások körülbelül nyolcezer évvel ezelőtt egy rövid idő alatt lezajlott, erőteljes átlaghőmérséklet-emelkedés után megszűntek. Az éghajlattudomány egyelőre nem tud választ adni arra a két kérdésre, hogy mi okozta a gyors átalakulásokat régebben, illetve miért állt le ez a mechanizmus nyolcezer évvel ezelőtt. Az azonban világos, hogy ha a hőmérsékletet egy külső tényező - jelen esetben az emberi szén-dioxid-kibocsátás - rövid idő alatt jelentősen megemeli, akkor ezzel olyan impulzust adhat az éghajlatot vezérlő rendszernek, amely kilökheti a fennálló egyensúlyi állapotából, és ezzel visszatérhetnek a régebbi pusztító időjárási szélsőségek. Egy szén-dioxid-molekula átlagban ötven-száz évig marad a levegőben, ezért az általunk most kibocsátott többlet is ennyi ideig fejti ki üvegházhatását. Ha ma teljesen leállnánk a szén-dioxid-termeléssel, a légkör fél évszázad múlva kezdene visszaállni mai állapotába. Ezért állítják a klimatológusok, hogy ha nem vezetünk be azonnal önkorlátozást, unokáinknak okozunk megoldhatatlan problémákat.
Hazai tények
A magyarországi körülbelül 80 millió tonnányi éves üvegházhatású gáz kibocsátásból 60 millió tonnát tesz ki a szén-dioxid. Ebből 30 millió tonna jut az erőművekre, a kohászatra, a cement- és üvegiparra, valamint más ipari cégekre. A további 30 millió tonna a lakosság tüzeléséből, illetve a közlekedésből származik.
Szakértők számítása szerint évi 1,40 gigajoule energiát használunk egy négyzetméter lakás fűtésére itthon. (Ez 41 köbméter földgáznak felel meg, amelynek az ára 2300 forint.) Nyugat-Európában ugyanerre 0,53 gigajoule-t fordítanak.
A csökkentésre állami lépés is született, bár ez inkább elvi, mint gyakorlati jellegű. Az 1107/1999. (X. 8.) Korm. határozat ellenére - amely előírja, hogy 2010-re évi 75 petajoule energia megtakarításához vagy hazai energiaforrásokkal való kiváltásához kell állami segítséget nyújtani - a nemzeti energiaprogram pályázatai csak ennek töredékét támogatják, ráadásul hiányzik az épületek hőszigetelésének Unió-konform hazai szabályozása is. (Ez utóbbit a készülő energiatanúsítvány szabályai várhatóan megoldják.)
A hazai energiafelhasználás a rendszerváltás körüli években csaknem 25 százalékkal csökkent, majd 1993 óta stabil, csak az időjárási viszonyoknak megfelelően változik, eközben a bruttó hazai termék (GDP) összesen 36 százalékkal nőtt. Magyarországon az összes energiafogyasztáson belül a gázfelhasználás aránya kiemelkedően magas, csak a nagy földgázkészletekkel és -kitermeléssel rendelkező Hollandiában és az Egyesült Királyságban mérnek hasonló felhasználási arányokat. Az ország primer energiafelhasználása 2002-ben 1055 petajoule volt, ebből a földgázfelhasználás aránya - az 1990-es 30 százalékról - 43 százalékra nőtt. Ennek oka többek között az, hogy a vezetékesgáz-ellátásba bekötött települések aránya meghaladta a kilencven százalékot.
(Folytatjuk)
N. G.