MINIMOZI - SAMSUNG SPS-210

2002. július 21. (vasárnap) 05:27

A készülék két különálló dobozban foglal helyet. Az egyikben a DVD-lejátszó a másikban az erősítő és a hangszórók kaptak helyet. A DVD és az erősítő egység is megérdemel egy kis külön kitérőt.
A DVD-lejátszónak nincs külön fiók mechanizmusa, hanem a lemezt egyszerűen egy résbe kell becsúszatni, mint az autórádióknál, sőt valószínűleg, valami hasonló mechanika található benne. A másik érdekesség, hogy a készüléket akár normál fektetett és élére állított formában is elhelyezhetjük, egy külön a lejátszóhoz adott műanyag talp segítségével. Az előlapon csak a legfontosabb kezelőszerveket helyezték el. A kijelzőt védő plexi itt is tükörre emlékeztet. A kijelző maga kék színű és a borítás ezüst és sötétkék színével extravagáns kinézetet kap az egész. A hátlapon optikai kimenetet, sztereó kimeneteket találunk. A lejátszót itt szintén felkészítették szinte az összes létező formátumra. A DVD-lemezen kívül olvas CD, CD-r, RW, Video-CD és MP3 lemezeket is.

A másik dobozban találahtó erősítő egység azért érdekes, mivel ebbe a dobozba építették be a processzort a 6 csatornás erősítőt és a szubot is. Persze ez a készülék súlyából is következik ami kb. 20 Kg. Az előlap és a kijelző a DVD-vel harmónizál és a kezelőszervek itt szintén minimálisak, de a segítségükkel az összes beállítást elvégezhetjük távirányító nélkül is. Ami az összképet egy kicsit megtöri az a hangerőszabályzó potméter gombja. A hátlapon optikai bemenetet és két további (AUX1, 2) analóg bemenetet találunk. Az előbbi optikai bemeneten keresztül kommunikál a DVD az erősítővel. Található még ezeken kívül 5 hangszóró csatlakozó, melyek RCA csatlakozók és különböző színekkel vannak jelölve. A hangszórók összekötéséhez kapott kábelek végein szintén ilyen színű csatlakozókat találunk, tehát az egészet csak színhelyesen kell összedugnunk. Az erősítő Dolby Digital és DTS processzorral és 4 hangzású DSP processzorral rendelkezik, viszont rádiótunerrel nem.

A távirányító tanítható kivitelű, ill. csak a TV készülék néhány funkcióját vezérli, viszont található rajta Jog is, melynek segítségével akár kockázhatjuk is a képet. A hangszórók itt egy kicsit komolyabb kivitelűek.

A center sugárzó két kb. 6cm-es középsugárzót tartalmaz. A front és a háttérsugárzók eltérnek a centertől, mivel ezekben egy középhangszóró és egy magassugárzó is van, mely jobb hangot sejte. Természetesen az összes hangszóró mágnesesen árnyékolt, így nyugodtan a TV tetejére, ill. közelébe helyezhetők. A beállítás és összerakás roppantúl egyszerű, kb. fél órát vesz igénybe, itt sajnos nincs a készülékben magyar menü. A beállítást tovább segíti a távirányító amin szinte az összes gomb más alakú, így sötétben is könnyen boldogulunk, ill. a szintbeállításhoz az összes hangszóróhoz külön gomb található.

CD lemez meghallgatásakor ez a készülék jobb hangot produkál az átlagnál. Itt már felfedezhető némi tér az eredeti felvételből, viszont ez a lejátszó is inkább a pop-zenét részesíti előnyben. A jobb hangért gondolom a hangszórók igazán a felelősek. A méllyel viszont komoly problémák vannak. Hiába tekerjük oda a hangerőt a szubnak, akkor sincs igazán mély. A hangerővel szintén problémák vannak. Egyrészről kevés a hangerő, másrészt nagy hangerőn agresszívvé válik a hangzás és összemossa a hangszereket.

MP3 lemezeket gyorsan kezeli a készülék, a lemez tartalma a fó és alkönyvtárakkal együtt megjelenik a képernyőn. A hangminőség elfogadható, nincs semmi kimagasló hiba, habár itt a lejátszás során néha pattogás volt halható. Szintén a popzene az a műfaj amit kedvel, akusztikus zenéken, csak a hangszerek nagy körvonala fedezhető fel a részletek és a finomságok nem.

Házimozinál a kép egy picit sötét, de a kontraszt és az élesség jónak mondható. A lejátszás is folyamatos, akadásnak nyoma sincs. Az elérési idő is kiválóan gyors és csendes működésű a mechanika. A minőség egy középszintű DVD-játszót idéz. Talán az elérési sebesség gyorsabb. A hang jobb mint az átlag. Itt már valamelyest leválnak az effektek a hangszórókról köszönhető ez a jobb hangszóróknak, viszont a szub nagyon kevés és erőtlen, a hangerő is kevés. Hiába tekerjük a maximumra a robbanások csak elhalt puffanásnak tűnnek.

Összességében átlagos teljesítményt nyújt. Kevés a szub és nincs lehetőség az utólagos aktív szub csatlakoztatására, nincs a készülékben tuner, ami megintcsak negatívum, ezen a szinten illene beépíteni. Kevés a hangerő, de jobb hangszórókkal biztosan jobb teljesítményt nyújtana. A kivitelezés gyönyörű, a kezelhetőségről ugyan ez mondható el. Ezért az árért 140e Ft, valószínüleg jobbat is vehetünk, de a tesztsorozatunk végére ez is kiderűl.

www.hificity.hu
Teljeskörű adatbázis


A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszítozásával valósult meg.